Tizenharmadik rész - Megbocsájtás

*Anne szemszöge*
Nagyon jót tett nekem Mikey látogatása. Nem gondoltam volna, hogy pont ő fog a segítségemre sietni. Tudtam, hogy jó barát, de sosem volt nagyon közeli a kapcsolatunk. Sokat beszélgettünk, és rájöttem hogy neki van igaza. Calum az eddigi legjobb dolog az életemben, nem hagyhatom hogy egy ilyen eset miatt elveszítsem. Reggel korán fent voltam. Esh még aludt, ezért nem keltettem fel. Elmentem egyet futni mielőtt Calumhoz átmentem volna. Nagyon féltem, hogy azóta meggondolta magát. De reménykedtem, hogy vagyok neki olyan fontos hogy vár rám. Fél 11 körül felkészültem a találkozásra. Remegett a gyomrom az izgalomtól. A fiúk házához érve összeszedtem minden bátorságomat, és becsöngettem. Luke nyitott ajtót, aki meglehetősen boldognak tűnt.
- Szia. -köszöntött.
- Szia. -öleltem meg.
-Figyi, ami a tegnapi napot illeti... Sajnálom, hogy úgy rád támadtam. Csak nagyon mérges voltam amiatt, hogy Eshnek fájdalmat okoztál.
- Semmi baj. Neked köszönhetem, hogy a tegnapi nap végül is jól sikerült. Ha te nem beszélsz a fejemmel talán soha többet nem találkozok Eshhel. De remélem, azért nem fogsz rám haragudni a jövőben emiatt a kis félreértés miatt. -mosolygott.
Válaszképp megöleltem. Lehet, hogy egy idióta, de az egyik legjobb ember akit ismerek.
- Gondolom te Calumot keresed. Fent van a szobájában. Nem tudom, hogy mi történt de tegnap este óta színét sem láttuk. Remélem nincs semmi baj köztetek. -nézett rám kicsit furcsán.
- Majd elmesélem, de most szeretnék vele beszélni. -zártam le a beszélgetést.
Lassan mentem fel a lépcsőn, ezzel is időt nyerve a gondolkodásra, hogy mit fogok neki mondani. Az ajtójához érve megtorpantam. Kicsi habozás után bekopogtam, majd benyitottam. A kék és fekete foteljében ült, gitárral a kezében. Nagyon benne lehetett valamiben, mert nem vett észre.
-  Szia. -köszöntöttem.
- Szia. -válaszolta.
- Beszélhetnénk? -kérdeztem.
- Persze. -mondta.
Felállt, és leült az ágyára, én pedig mellé.
- Sokat gondolkodtam. Rájöttem arra, hogy Sophia nem szakíthat szét minket. Nem is értem, ezen miért gondolkodtam ennyit, hiszen szeretlek. És pont ezért szeretnélek újra a bizalmamba fogadni. De ha még egyszer meg mered ezt tenni velem azt nem fogom túlélni. -mondtam szomorúan.
- Féltem, hogy ennyiben hagyod a kapcsolatunkat. Megrémített már csak a gondolat is, hogy elveszíthetlek. Sajnálom, hogy az én gyengeségem miatt ennyit szenvedtél. Szeretlek, és soha többet nem teszek veled ilyet.  -nézett rám ismét bódító barna szemeivel.
- Tudom, hogy sajnálod és hogy bűntudatod van. Annyit kérek tőled, hogy soha de soha többet ne találkozz Sophiával. -mondtam.
- Nem gondolod komolyan, hogy ezek után majd még szóbállok vele. Nekem te vagy az egyetlen aki fontos, és akit igazán akarok. -fakadt ki belőle az igazság.
Nem tudtam neki tovább ellenállni, Muszáj volt megcsókolnom, de megelőzött. Ismét érezhettem édes csókját, ami már annyira hiányzott. Belegondolva nem tudnám elviselni, ha nem érezhetném az illatát, nem hallhatnám a hangját, és nem élvezhetném minden egyes percét az együtt töltött időnek.
- Remélem egyszer megbocsájtasz nekem. -mondta.
- Megfogok, de még idő kell. Nekem ez most nagyon sok volt. -válaszoltam.
- Mit szeretnél csinálni? -kérdezte.
- Csak veled akarok lenni. Ne menjünk sehova. Maradjunk itt ketten. -kértem.
- Rendben.  -mosolygott.
- Akkor beteszek valami filmet, mondjuk egy vígjátékot.
Tetszett az ötlet, de igazából nekem mindegy volt, hogy mit csinálunk a lényeg, hogy vele vagyok. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen meg tudok valakinek bocsájtani. Soha nem volt ez ennyire egyszerű. Mindig mindenki azt mondta, hogy ha valakit szeretsz bármilyen rossz dolgot is tett, meg tudsz neki bocsájtani. Ezt eddig a pillanatig nem hittem el.
A film amit Cal betett borzalmasan unalmas volt. Nem tudom, hogy ez neki miért tetszik. Már a felénél tarthatott, amikor érzem hogy ajkai elkezdenek a nyakamon vándorolni, egészen az arcomig. Még sosem csinált ilyet, de tetszett. Megfordultam, hogy vele szembe legyek. Szeme égett a vágytól, de én még erre nem vagyok kész. Lágy csókot nyomtam az ajkaira, és szerintem megértette szavak nélkül is.
- Nem akarod? -kérdezte.
- Még nem. Tudod, nekem te lennél az első és szeretném kivárni a megfelelő alkalmat. -magyarázkodtam.
- Ugye ennek semmi köze sincs ahhoz ami tegnap történt? -folytatta.
- De. Csak akkor teszem meg, ha már újra teljesen megbízok benned, remélem ezt megérted.
- Persze, megértem. -mondta csalódottan.
Biztatásul megcsókoltam. Meg kell érteni, hogy nagyon megbántott azzal amit tett, és még túl kell rajta lépnem. Nagyon szeretem de erre a lépésre még nem állok készen.
- Sajnálom Cal, de nekem mennem kell. Csomó cuccot be kell még szereznem az iskolakezdéshez. -álltam fel és indultam az ajtó felé.
- Jöhetek veled? -kérdezte.
- Ha szeretnél. -egyeztem bele.
- Rendben, akkor menjünk. -mosolygott.
Felvettük a cipőnket, és már indultunk is. 2 hét múlva kezdődik az iskola, és konkrétan még semmit nem vettem meg. Callal vagy 8 üzletet körbejártunk, mire mindent beszereztünk.
- Te aztán tudsz vásárolni. -mondta, miközben a súlyos csomagokat cipelte.
- Igen, semmi sem hiányozhat a készletemből. -mosolyogtam.
Hazafele tartottunk, amikor olyasvalakivel találkoztunk akivel nem akartam.
- Sziasztok. -kacsintott rá Calumra Sophia.
- Ti még együtt? Hmm... Nem gondoltam volna. Nem értem, hogy választhattad ezt helyettem. Na mindegy, ha meg gondolod magad tudod hol találsz. -próbált volna meg egy puszit adni Calumnak, amikor meglendült a kezem. Magam se hiszem el, de fölpofoztam. Megérdemelte ez a kis... Nem elég, hogy elakarja venni a pasimat, de még sérteget is. Most lett elegem belőle. Cal és Sophia arcán is láttam azt, hogy váratlanul érte őket amit tettem. Bevallom jó érzés volt. Ezek után szó nélkül elment.
- Te aztán tudsz. -nevetett Calum.
- Igen, már nem bírtam tovább. -mondtam.
- Megleptél. -folytatta.
- Én is magamat.
Sophiaval való találkozásunk után gondoltuk, hogy bemegyünk Ashhez. Már vagy 2 napja nem látogattuk meg, épp itt az ideje. Amúgy sincs messze innen, biztos örül majd nekünk. 15 perc már a kórteremhez siettünk. Az ajtó zárva volt, de az ablakából lehetett látni, hogy az orvos van bent nála. Ash hozta a formáját, most is poénkodott. Miután az orvos kiment futottam be hozzá.
- Szia Ash. -öleltem meg.
- Hello haver. -köszöntötte Calum is.
- Sziasztok. Már hiányoltalak titeket. -mosolygott.
- Bocsi, hogy nem jöttünk előbb de volt néhány elintéznivalónk. De most ne erről beszéljünk. Hogy vagy, mikor engednek végre ki? -tereltem a témát.
- Majd szerezném tudni, hogy mik történtek odahaza.
Az orvos azt mondta, hogy 5 nap múlva hazaengednek. Most már nem fáj igazából semmim, és már sétálni is voltam. Tegnap kicsit rosszabbul lettem, de szerencsére semmi komoly. -magyarázta.
- Az nagyon jó. Már annyira hiányzol mindenkinek. Csendes nélküled az életünk. -öleltem meg ismét.
- Nekem is hiányoztok, bár Michael minden nap meglátogat, így kicsit elviselhetőbb. -mondta.
- Tényleg, annyira sajnáljuk, hogy eddig nem jöttünk. -mondtam bűnbánóan.
- Nem baj, az a lényeg hogy most itt vagytok. Meséljetek mi a helyzet? -kérte.
- Én kimegyek, telefonálnom kell egyet, addig nyugodtan beszélgessetek. -mondta Cal.
- Rendben, megleszünk. -válaszolta Ash.
- Miután végeztél hozol nekem egy ásványvizet? -kérdeztem.
- Persze drágám. -mondta, majd kiment.
- Drágám? Lemaradtam volna valamiről? -csodálkozott.
- Ami azt illeti igen. Calummal együtt vagyunk. -újságoltam.
- És ezt nekem eddig nem mondtátok. Szép mit ne mondjak. -nevetett. És mikor jöttetek össze? -kérdezte.
- A baleseted előtt egy nappal. -mondtam.
- A többiek tudják?
- Persze. Egyből levették, hogy mi a helyzet amikor bejöttünk Eshhel. -folytattam.
- Szóval csak előttem titkoltátok. -hangoztatta úja régóta hiányzó kacaját.
- Na és te összebarátkoztál valakivel? -kérdeztem.
- Igen, van egy srác a mellettem levő szobában. Elgég jó fej, és azt hiszem valami focista. -mesélte.
De tudod ki nem jött még be hozzám? Az a lány aki megmentett. Hogy is hívják? Sophia? -folytatta
- Mit is vártunk tőle. Ne akard, hogy bejöjjön mert nem állok jót magamért, ha téged is átver. -mondtam dühösen.
- Átver? Engem is? Mi a baj azzal a lánnyal? -érdeklődött.
Mivel hallottam, hogy Calum még telefonál gondoltam elmesélem Ashnek az elmúlt 2 nap eseményeit. Teljesen ledöbbent a hallottak alapján.
- Érdekes ez a lány. Lehet kéne neki egy jó pszichológus. -mondta.
Azt a két jómadarat meg meg fogom verni. Hogy lehetnek ennyire naivak. Számtalan ilyen mániákus lánnyal volt dolguk, nem kéne ilyen könnyen bedőlniük.
- Szóval ezért nem jöttünk tegnap. -fejeztem be.
Az ajtón hirtelen Cal bukkant fel,  kezében egy palack vízzel és három tányér sütivel.
- Gondoltam, nem hagynátok ki egy frissen sütött pitét. -mosolygott.
- Köszönjük. -nyomtam egy puszit az arcára.
Miközben ettük a sütit beszélgettünk. Ash mesélt a bent történtekről, de a legérdekesebb, hogy az a srác akiről beszélt brazil focista, és a Világbajnokságon a csapatával 3-ikok lettek.
6 óra körül már indulnunk kellett.
- Legyél jó Ash, majd még jövünk. -öleltem meg.
- Máris mentek? Hát jó, akkor majd ugyan itt. -viszonozta.
- Szia tesó, majd írok. -pacsiztak le Callal.
A kórházat elhagyva eszembe jutott valami.
- Cal, még sehol nem voltam veled bulizni. Menjünk ma este el valahova. -vetettem fel az ötletet.
- Rendben, menjünk el az egyik kedvenc helyemre. A srácokkal mindig odamegyünk. -karolt át, és úgy folytattuk utunkat.
Egy eléggé forgalmas helyen kötöttünk ki. Mindenhol világítottak a fények, és vagy 100 ember tolongott az ajtó előtt. Bevallom, tetszett a hely. Mint kiderült mi nem ide jöttünk. Gondolhattam volna, hisz Calum nem egy nagy bulizós.Kicsit még sétáltunk, mígnem elértünk egy kis kávézószerűhöz. Lágy zene hallatszott ki a helyiségből, sokkal visszafogottabb volt mint az előző bár.
- Hát itt lennénk. -mondta Calum.
Gyere üljünk le valahova.
Egy ablak melletti kis asztalnál foglaltunk helyet. Calum rendelt italokat, amiket kisebb várakozás után ki is hoztak.
- Nagyon kellemes hely, de azt hittem hogy egy kicsit kieresztjük a gőzt és egy jót bulizunk. -mondtam kicsit csalódottan.
- Nem volt kedvem olyan helyre menni, ahol egy rakás részeg ember fetreng a földön, vagy éppen a csajokat molesztálja. Gondoltam, hogy itt kicsit normálisabb körülmények között tudunk lenni. -válaszolta.
- Jó, értem de akkor gyere táncolni. -nyújtottam a kezem.
Tudja, hogy imádok táncolni ezért egyből belement. Nagyon sokat táncoltunk, de fura mód nem ittunk annyit, mint én szokásom szerint szoktam. Fél 2 körül lehetett, amikor indulni készültünk.
Már korom sötét volt abban az utcában ahol sétáltunk, amikor egy alak elénk ugrott. Elkezdte rángatni a karomat és azt üvöltözte, hogy vagy vele megyek vagy megöl mindkettőnket. Calum kiszedte a kezemet az övéből, és mondta hogy fussak. Nem akartam őt ott hagyni, de nem volt más választásom. Csak abban bíztam, hogy Cal nagyon sokat járt küzdő sportolni és most majd kamatoztatja az ott szerzett tudását. Elképesztő sebességgel rohantam haza, ahol Esh már megint nem volt otthon. Nem tudom, hogy hova járkál el minden nap. Nagyon ideges voltam, és egyben iszonyatosan féltettem Calumot. Negyed óra várakozás után hallom, ahogy az ajtó nyitódik. Azonnal rohanok ki az előszobába.
- Calum. -ugrok a nyakába.
- Ne félj, elvitték a rendőrök azt a srácot.
- Annyira féltettelek. Ha történt volna veled valami, vagy ha bántott volna... -mondtam dühösen.
- De nem lett semmi bajom. Aranyos, hogy ennyire aggódtál értem, de ez csak egy elmebeteg gyerek volt, teljesen ártalmatlan. -mosolygott.
Nem érdekelt, hogy mit mond akkor is baja eshetett volna. Mindig az ilyen őrültek okozzák a legnagyobb gondot. Hálám jeléül megcsókoltam, majd mind a ketten elmentünk aludni.