A taxiban felhívtam Calumot, hogy úton vagyunk hazafelé. Esh kitalálta, hogy átmegy Lukehoz mivel Mikey egy haverjánál lesz éjszaka, és ne legyen most Luke egyedül. Kicsit éreztem a hátsó szándékot Esh terve mögött, de megértettem. Calum hangja még mindig feszült volt ami persze érthető. Az város éjszaka szebb mint nappal. A kocsi ablakából figyeltem, ahogy Sydney fényei megvilágítják az utcákat. Ilyen szemmel még sosem néztem erre a városra. Rengeteg ember sétált az utcákon, és sokan szórakozóhelyeken töltötték az estét. Nem mondom, de én is szívesebben mentem volna el Eshhel egy bárba, minthogy az egész napomat a kórházban töltsem. A taxi kitette Esht a fiúk házánál, ahonnan az utunk az én jobban mondva közös birodalmunkba vezetett. A járműböl kiszállva elköszöntem Mikeytől, akit vitt tovább a sofőr. A lépcsőhöz érve már láttam Calumot. Amint észrevett odajött és megölelt, amit természetesen viszonoztam. Kinyitottam az ajtót, ledobtam a kulcsot az előszobában álló kis asztalra. Levettük a cipőnket, majd felmentem átvenni egy kényelmesebb ruhát. Amikor visszatértem Calumhoz a konyhában ült és a telefonját piszkálta. Gondoltam nem zavarom meg, ezért leültem a nappaliba és bekapcsoltam a TV-t. Mivel híres vagyok a szerencsémről sikerült a híradót bekapcsolnom, ahol éppen Ash balesetéről volt szó. Gyorsan elkapcsoltam, nehogy Calum meghallja. Sajnos nem sikerült eléggé fürgének lennem, mert hallottam, hogy közeledik felém. Leült mellém, átkarolt én pedig a vállára hajtottam a fejemet. Így ültünk ott amikor kicsit meguntam a TV-t és felálltam, hogy kimenjek a konyhába valami enni valóért. Éppen egy szendvics elkészítésén ügyködtem, amikor érzem, hogy Calum közeledik felém. Megfordultam és ott állt előttem. Most is, mint mindig tökéletesen nézett ki. Sosem volt titok, a stílusa makulátlan.
- Köszönöm, hogy ma mellettem voltál. -kezdte.
- Nem kell megköszönnöd. Ash ugyan úgy a barátom mint neked, és tudom, hogy sokat jelent számodra. -mentem közelebb.
Testünk majdnem összért, de még ott volt az a nagyon kicsi távolság.
- Ha Eshhel történt volna valami, akkor te is ott lettél volna mellettem. -mondtam.
- Igen, de nekem ez most különösen jól esett, mivel a többiek még nem tudták, hogy együtt vagyunk azt hittem, hogy majd távolságtartó leszel, hogy ne így és ne most tudják meg. -simította meg az arcomat.
- Ne butáskodj! Semmilyen körülmények között nem titkoltam volna el az érzéseimet. Te nekem annál sokkal fontosabb vagy, minthogy mit gondolnak a többiek. -szeltem át a maradék távolságot, és csókoltam meg.
- Tudom, és emiatt vagy különleges. Más lány simán levegőnek nézett volna, de te nem.
- Hát lehet téged levegőnek nézni? Olyan aranyos vagy, hogy az lehetlen. -nevettem.
- Voltmár sajnos ilyen tapasztalatom. -mondta szomorúan.
- Bárki is volt a lány, nem tudja, hogy mit hagyott ki. Hiszen te vagy az egyetlen akiben eddig teljes mértékben megbíztam és a szívembe zártam, természtesen Eshe kívül. -csókoltam meg újra.
- Köszönöm, hogy vagy nekem. -fejeztem be.
Most ő hajolt le, és csókolt meg. Ez most más volt mint a többi. Annyi érzelem volt benne, mint eddig soha. Miután elváltunk gondoltam kicsit felvidítom. Ezért kitaláltam, hogy csináljunk fagyit, de úgy, hogy mindent beleteszünk amit szeretünk.
- Nem szeretem, ha szomorú vagy, szóval gyere velem. -fogtam meg a kezét és ültettem le a székre.
Elővettem 4 fajta fagyit, különböző gumicukrokat, önteteket, tejszínhabot és persze gyümölcsöket. Felvázoltam neki az ötletemet, ami nagyon tetszett neki. Tudtam, hogy az egyik kedvenc édessége a fagyi, és bármennyit meg tud belőle enni.
- Szóval. Gyere, tegyél bele ebbe a kehejbe mindent amit szeretsz. -mondtam.
- Egy valamit nem látok az asztalon, amit szeretek és beletenném a fagyimba. -mondta szomorúan.
- Mit? -kérdeztem kétségbe esetten, mert minden áron szerettem volna felvidítani, és nem akartam hogy bármiben hiányt szenvedjen.
- Téged. -válszolta, és rácsapott a fenekemre.
Gondoltam, ha így játszik legyen. Megkapja amit érdemel. Kibontottam egy zacskó maci alakú gumicukrot és elkezdtem vele dobálni. Szerencsére vette a lapot, és elkezdett a tejszínhabbal ,,díszíteni engem". Mit ne mondjak, nagyon tehetséges volt, mert a tejszínhab fele a hajamon landolt. Miért is ne, hiszem tegnap mostam meg!? Mivel a hajamról volt szó kicsit rosszul érintett a dolog, ezért gondoltam visszavágok. Éppen az egyik kedvenc pólója volt rajta, ami nem maradhatott sértetlenül. Fogtam a csokiönetet és egy szivecskét rajzoltam vele a pólójára. Nagyon nevettem, amikor észrevette, hogy mit műveltem vele. Látszott rajta, hogy sajnálja a pólóját és hogy ezt még megbánom egyszer.
- Ez nem volt szép. -mondta sértődött hangon.
- Bocsánat drágám, de ez az ára, ha a hajamat tönkreteszed. -kulcsoltam össze a karomat magam előtt.
- Sajnos, emiatt ki kell hogy engesztelj. -jelent meg az a bizonyos kaján vigyor az arcán.
Az ujjával mutatta, hogy menjek oda hozzá de én nem engedelmeskedtem. Csak álltam egyhelyben azzal a ,,te sem gondoltad komolyan, hogy én majd magamtól a vesztemberohanok" fejjel. Mivel továbbra sem mozdultam elindult felém. Sajnos menekülésre nem volt lehetőségem, ezért hagytam magamat. Megfogott, felemelt és rárakott a vállára. Hiába ütöttem a hátát és kértem, hogy tegyen le rám se hederített. Felvitt a szobámba és letett az ágyra.
- És most szépen itt maradsz ameddig vissza nem jövök. -mondta szigorúan.
Alig telt el 1-2 perc, és visszatért kezében tejszínhabbal és egy csomag gumicukorral, ami újabban kígyó és nem maci alakú volt. Odajött hozzám az ágyhoz, és fölémhajolt.
- Akkor kezdhetem? -kérdezte.
Válaszul csak bólintottam, mert már a nevetéstől nem tudtam megszólalni. A tejszínhabbal kezdte bosszúálló hadjáratát. Egy bajuszt és szakállat rajzolt az arcomra, természetesen az szemöldökeim összekötését sem hagyta ki. Az előbb említett helyre még egy gumikígyót is tett a hatás kedvéért. Miután az arcommal végzett áttért a ruhámra. A pólómra, viszonzás képp, ő is egy szivecskét rajzolt egy C betűvel kiegészítve. Látszott rajta, hogy nagyon élvezi mivel végig nevetett. Nagyon örültem neki, hogy sikerült jobb kedvre derítenem. Azt hittem nehezebb lesz. Miután befejezte az alkotását természetesen képet is készített a művéről. Egyértelmű volt, hogy büszke a munkájára, amit nem is csodálok hiszen tényleg jól sikerült. Fel álltam és bementem a fürdőszobába felmérni a károkat. Az arcom mindenhol ragadt, a hajamról nem is beszélve. Hála ennek a kis akciójának most moshatom meg a hajamat. Mielőtt bevonultam volna a zuhany alá odamentem Calumhoz, aki éppen a konyhában tett rendet.
- Meg kell hagyni, nagyon házias vagy és még a művészethez is értesz. -mutattam az arcomra.
- Igen, nagyon tehetséges vagyok. Mások is mondták már. -nevetett.
- Igen, de most emiatt az Isten adta tehetséged miatt maradhatok fent még vagy 2 óráig, hogy valahogy kinézzek holnap. -mérgelődtem.
- Szerintem így is szép vagy, nem értem hogy mi a bajod. -nézett rám nagy barna szemeivel.
- Szerinted lehet, de vannak akik szerint nem megfelelő a kinézetem az utcára. -mondtam nevetve.
- Hát akkor azoknak nincs szemük. -nézett végig rajtam.
- Calum Hood. Te egyszer a sírba viszel. -sóhajtottam.
- Most miért? Szerintem nagyon jól szórakoztunk. Ha szeretnéd segítek leszedni ezt a sok ragadós dolgot a hajadról. -kacsintott.
- Mert te úgy ismersz engem aki ilyen könnyem kapható, mi!? Ha szeretnél valamit, meg kell küzdened érte. -mondtam sejtelmesen, majd felmentem lefürödni. Nagy meglepetésemre csak 1,5 óráig tartott a rekonstruálásom. Elképesztő, hogy fél óra munkáját milyen nehéz visszafordítani. Mikor kijöttem, láttam hogy Calum ruhái az asztalomon vannak, gondolom lefürdött Eshnél. Felöltöztem, de nem vettem komolyra a dolgot. Csak egy egyszerű ujjatlan Love feliratos póló és egy eléggé rövid fekete nadrág volt rajtam. Hiszen nyár van és Ausztráliáról beszélünk, ahol ősszel is nem hogy nyáron, meleg van. Hallottam ahogy Calum közeledik a lépcsőn. A szobámba belépve elém tárult felső testének látványa. Tudtam, hogy sokat edz de nem gondoltam, hogy ilyen komolyan veszi. Kockás hasa és tökéletes bőre teljesen elkáprásztatott. Arról már nem is beszélve, hogy csak egy alsónadrág volt rajta, ami mit ne mondjak eléggé szűk volt. Feltűnően végignéztem rajta, tudatva hogy tetszik amit látok. Természetesen észrevette, mert elnevette magát és ismét megjelent az a kaján vigyor az arcán. Eszembe jutott, hogy írnom kéne Eshnek, mert ilyenkor ha az egyikünk nincs itthon akkor helyzet jelentést kérünk a másiktól. Teljesen kiment a fejemből, ezért gyorsan lerohantam, mivel lent hagytam a telefonomat. Megkérdeztem tőle, hogy mi a helyzet nála, de nem válaszolt az SMS-emre. Ez érthető volt, mert egy normális ember hajnali 3-kor már alszik. Miútán feladtam, hogy válszt kapjak Eshtől visszamentem Calhoz. Már a lépcső alján hallottam, hogy berakott valami zenét a lejátszóba. Elképzelésem se volt, hogy miért hallgat zenét ilyenkor...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése